2013. november 13., szerda

Paleo muszaka


A hagyományos görög muszaka receptje volt az első bejegyzésem ezen a blogon 2009-ben.
Azóta is a kedvencünk maradt, de most egy kicsit másképpen készítettem el.


Hozzávalók:
Két közepes méretű, friss padlizsán, fontos, hogy kemény húsút válasszunk,
2 kisebb cukkíni,
5-6 szem csicsóka, 5-6 nagyobb champignon gomba
50 dkg paradicsom,
50 dkg darált hús, mondjuk sertés tarjából,
4-5 evőkanál kókuszzsír,
2-3 evőkanál gesztenyeliszt,
3 dl mandulatej,
2 vöröshagyma és
a fűszerek: só, bors, rozmaring, kakukkfű, zsálya, bazsalikom.

Elkészítés:
A padlizsánokat megmossuk, kocsányukat levágjuk, törzsüket 3-4 milliméter vastag karikákra szeljük és besózva állni hagyjuk.
Ezalatt a cukkínit karikára vágjuk (én nem hámozom, csak alaposan megmosom és a két végét levágom) megtisztítjuk a csicsókát és a gombát és karikára vágjuk.
Hőálló tálat egy evőkanál kókuszzsírral kikenünk, ráterítjük a cukkínit, a csicsókát és a gombát. Sózzuk, borsozzuk és az apróra vágott rozmaring felével meghintjük. Ha nincs friss rozmaring, lehet őrölt is, de csak csínján bánjuk vele, nagyon intenzív az íze. Forró sütőben 35-40 percig sütjük.
Közben a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, megfuttatjuk 2 evőkanál okókuszzsíron és hozzáadjuk a darált húst. Ízesítjük sóval, borssal, a megmaradt rozmaringgal, zsályával kakukkfűvel és bazsalikommal. Kevergetve megpirítjuk, majd az elősütött cukkíni tetejére halmozzuk.
A padlizsánokat kinyomkodjuk, vagy csak egyszerűen felitatjuk róla a levet egy papírtörlővel és mindkét oldalukat 2-2 percig sütjük, csak hogy egy kis színt kapjanak. Nem kell olajban sütni, vastag palacsinta sütőben szárazon pirítsuk meg mindkét oldalukat.
A paradicsomokat forró vízzel leforrázzuk, hogy le tudjuk húzni a héját (ha a tetején ejtünk egy kereszt alakú bemetszést, könnyebben lehúzható). A paradicsomokat miután leforráztuk, és lehúztuk a héját cikkekre vágjuk és a darált hús tetejére terítjük.
Az egészet beborítjuk a padlizsán szeletekkel.
A paleo besamelmártáshoz 5 dkg kókuszzsírt olvasztunk, 2-3 evőkanál gesztenyeliszttel és 3 dl mandulatejjel besűrítjük. Addig kevergessük, amíg csomómentes és sűrű nem lesz.
A besamelt a padlizsánok tetejére öntjük és visszatesszük a sütőbe még 30-40 percre.

Kiadós és finom!

Nem paleosok az eredeti muszaka receptemet itt találják.


Nincsenek megjegyzések: